Borítékológép a jövőt jelenti

Borítékológép

Borítékológép

Csak néhány hete dolgozok egy kisváros Polgármesteri hivatalában, de már most volt részem olyan vitába, melyet legszívesebben kihagytam volna. Múlt héten ülésezett a Képviselő testület és a költségvetés módosítását tárgyalták. Ez kívülállóként is egy zűrös dolognak tűnt és hosszadalmasnak, most azonban a közepében találtam magam. Egy változtatást nyújtott be az egyik önkormányzati képviselő, melynek témája a néhány hónapja megvásárolt borítékológép volt. A beszerzés körülményeit firtatta, valamint a beszerzés módját. Szerinte a borítékológép ugyanis részletre lett megvásárolva annak ellenére, hogy a képviselőtestület az egyösszegű kifizetés mellett szavazott az alacsonyabb ár érdekében. A polgármester megígérte, hogy utána néz az ügynek, de szerintem csupán csak időhúzásként tett ilyen ígéretet, hiszen éppen a napokban számolta ki, hogy a részletfizetéssel mekkora összegtől esik majd el a település. A jegyzővel egyeztetett ennek részleteiről és mivel én is az irodában tartózkodtam akaratomon kívül hallottam minden apróságot.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!